Teknősök

Ha valaki állatot akar a közelében tudni, de nincs sok szabad ideje, és nem is tart igényt közelebbi, bensőséges kapcsolatra, leghelyesebb, ha – halakon kívül – hüllőket, például teknősöket tart. Bonyolult gazda – állatkapcsolat telnősökkel nem alakítható ki, mindössze

 az várható el tőlük, hogy megismerjék gazdájuk hangját, nem ijednek meg, ha kézbe fogják őket, és jólesik nekik a simogatás, a hívó hangra reagálnak, mert itt van az etetés ideje.

Ha jól tartjuk és etetjük őket, hosszabb életkort érnek meg, mint a kutya. Az emberre nem veszélyesek, betegségeket nem terjesztenek. Megfogásuk veszélytelen, egészen kivételesen fordult elő, hogy ékszerteknős vékony bőrű kézből kiharapott egy darabot.

Életmódjuk szerint a teknősök két nagy csoportra oszthatók: a ragadozó életmódot folytató vízi teknősökre é a növényevő szárazföldi teknősökre.

Testhőmérsékletük nem állandó, hanem a környezetükével azonos, annál kb. 0,1C-kal alacsonyabb. 40C feletti hőmérséklet káros számukra.

A teknősök a ma élő hüllők legősibb csoportja. Több mint 200 millió éve alakultak ki. Napjainkban mintegy 270 fajuk ismert. Az Antarktisz kivételével az összes földrészen, a szárazföldeken és az édesvizekben, valamint az óceánokban elterjedtek. A legtöbb faj

Észak-Amerikában fordul elő.

A teknősök ( Testudines vagy Chelonia) rendjét két alrendre tagolják. Az ősi nyakfordító teknősök (Pleurodia  alrend) hosszú nyakukat vízszintes síkban oldalra hajlítva dugják páncélzatuk alá. Az alrendbe csupán két, összesen kb. 70 édesvízi fajt számláló család tartozik, melyek a déli féltekén terjedtek el. A nyakrejtő teknősök (Cryptodira alrend)

Népes csoportja szárazföldi, édesvízi és tengeri fajokból áll. Nyakukat és fejüket függőleges síkban, S-alakban görbítve, teljesen be tudják húzni páncéljuk védelmébe.

A teknősök mérete eléggé változatos. A legkisebb fajok közé tartozó fűrészes bozótteknős (Homopus signatus) csupán 6-9,5 cm, míg a ma élő legnagyobb faj, a kérgesteknős (Dermochelys coriacea) páncéljának hosszúsága elérheti a 180 cm-t is.

A teknősöket zömök, tömzsi, csontos páncélba „csomagolt” testükről lehet felismerni. Rejüket, farkukat és végtagjaikat a páncél alá vonhatják, ha veszélyt éreznek. Valamennyi szervük a páncél védelmében található, amelyet szaruból épített lemezek vagy- a lágyhéjú teknősök esetében- bőrre emlékeztető hámszövet borít. A hím teknősök pénisszel rendelkeznek,  a nőstény teknősök megtermékenyítése kopuláció útján történik. A nőstények a tojásokat gondodan elkészített-kiásott-fészekbe rakják. A teknősök vedlése az egyes páncéllemezek levetésével vagy a bőrre emlékeztető hám lefoszlásával történik.

Ennek felső lapjait hátpajzsnak, alsó lemezét mellvértnek nevezik. A bordáik összefortak a teknővel. A fogakat erős, elszarusodott csőr helyettesíti.

Összesen 211 fajuk ismert. 120-125 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Kemény elcsontosodott hát-és haspáncél védi, hurkolja. A gerinccsigolyák összenőttek a páncélzattal. Szívüknek 2 kamrája és 2 pitvara van. Bőrlégzés (vízi fajoknál). Agyuk mérsékelten fejlett, hiányzik belőle a hőszabályozás centruma. Váltivarúak. Tojással szaporodnak. Ivarérettségüket 8-12 éves korukban érik el. A tényleges párzás előtt – különösen a vízieknél – násztánc ffyelhető meg. Egy-egy nőstény egy vagy még száznál is több tojást rak a szárazföldön, a maga által kiásott gödörbe. A tojásokat a nap melege költi ki, álltalában 65-95 nap alatt. Nem kevés azoknak a száma sem, amelyek néhány apró kavicsot, követ is lenyelnek.Ezekre azért lehet szükségük, hogy a gyomorba jutó kemény táplálék megpuhítását, őrlését elősegítsék. Nyelőcsövük, gyomruk redőzött. Végbelük a kloákában végződik. Nehezen tanulnak. De néhány hét, hónap elteltével már megismerik gondozójukat, és különösen a táplálási körülményekre figyelnek élénken. A legkisebb teknősök hossza 10 cm, de 2 méterre is megnőhetnek.

A szárazföldi és a vízi teknősök több mint 200 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és azóta szinte alig változtak. Csupán ezeket a hüllőket borítja csontos páncél. A ragadozókkal szembenvédekezésül legtöbbjük képes behúzni fejét és lábát a páncél biztonságába. A teknősöket két csoportra osztjuk asszerint, hogy milyen módon húzzák be a nyakukat: mintegy 200 édesvízi és félig-meddig szárazföldi teknősfaj egyenesen húzza be mozgékony nyakát a páncélba, ugyanakkor közel 60, Afrikában, Dél-Amerikában, Ausztráliában élő faj pedig oldalt fordítva rejti el a fejét a teknő elülső széle alá. A teknőspáncél nagyon változatos színű, formájú és keménységű lehet. Alakjából következtethetünk arra, hogyan mozog, hol és hogyan él a teknős. Valamennyi teknős földbe, homokba ássa a tojásait, amelyekből a fiatalok kikelnek.

Hosszúságuk legfeljebb 3-5 cm.

A teknősök testét mozgatható vagy összefüggő, csontos lemezekből álló páncél védi. A tengeriek végtagjai uszonszerűek, a szárazföldieké vaskosak és karmokat viselnek. Már a triászkori fajokra jellemző a szájnyílást szegélyező szarukáva és kialakult a páncélba való behúzódás képessége is.

A teknősök többsége a trópusi és szubtrópusi területek lakója. A legnagyobbak tengerekben, mocsarakban vagy egyéb vízi környezetben élnek. Néhány szárazföldi fajuk van. A triászban jelentek meg és gyakorlatilag változatlan formában mind a mai napig fennmaradtak. Maradványaik világszerte megtalálhatók. Nagyon gazdag lelőhelyük van Dél-Dakotában.

Archelon  alegnagyobb teknős, amely valaha élt a Földön. Hosszúsága elérte a 3,5 cm-t. A krétakori tengerekben élt. A Proganochelys  nyakán és végtagjain tüskék voltak. Nem tudta magát visszahúzni páncéljába. A triászban élt, leletei Európából ismertek.

Teknős: Testét szarupikkelyekkel fedett csontlemezből álló páncél vagy teknő fogja körül.