Hüllőkről, Kétéltűekről és Kisrágcsálókról
Számláló
Indulás: 2006-04-05
 
Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Kétéltűek
 
Hüllők
 
Teknős
 
Fajták
 
Kérdések
 
Szaporodás, Tenyésztés

Szaporodás, Tenyésztés

A kisemlősök általában jól szaporodnak fogságban. Évente többször szülnek, alkalmanként tucatnyi kölyköt is világra hozhatnak. Általában jó anyák, ezért a szaporulat többnyire fel is nevelődik. És a gondok ekkor kezdődnek. Ma már szinte lehetetlen túladni a kölykökön, nagy szerencsével egy-egy aranyhörcsögöt, tengerimalacot ellehet ajándékozni, jobbára gyermekes kollégák és ismerősök körében. De többségük, ha tetszik, ha nem, a nyakunkon marad. Abban ne is reménykedjünk, hogy majd a sarko állatkereskedő átveszi őket! Erre vizsonylag csekély az esély. Mivel mindd többen tartanak hüllőket, kígyókosztnak még elkelhetnek a hörcsögkölykök, tengerimalacfiak, ám azt hiszem, ez a lehetőség borzongással tölti el a kisemlőstartók nagy részét. Sajnos, már csak állategészségügyi okok miatt sem fogadnak be az állatkertek aranyhörcsögöket, tengerimalacokat (legfeljebb ők is a kígyóknak). Ha nem túl közönséges állatot tartunk, annak szaporulatát hirdessük meg valamelyik szaklapban. Ha pedig olyan állatunk van, amelynek nem feltétlenül szükséges a társ, tartsuk magányosan. Az aranyhörcsög például nem hullat könnyeket azért, hogy párban éljen, s a törpehörcsögöknek sincs kifogásuk az egyedüllét ellen. Éppígy jól elvan egyedül a csíkos mókus is. Sőt, ő annyira szereti a magányt, hogy az ellenkező neműt a rövid párzási időszakon kívül akár meg is ölheti. Az egereket, futóegereket, degukat viszont vétek egyedül tartani, ők igazán szenvednek a magánytól. Az ő esetükben az a legjobb, ha azonos neműeket tartunk. Ez legtöbbször beválik, viszonylag kevés a cívódás, s persze elmarad a gyermekáldás is. Ha mégis a tenyésztés mellett döntünk, figyelembe kell vennünk, hogy akadnak olyan állatok, amelyek esetében még szülés után is együtt tartható a hím és a nőstény, míg másoknál a nőstény kegyetlenül kergeti, harapja, elűzi a hímet. A hím tengerimalacot és degut nem kell elkülöníteni, az aranyhörcsögöt tanácsos, a Roborowski-törpehörcsögnél szintén maradhat a hím, ám a dzsungáriainál és a Cambellnél már nem árt vigyázni. Az ugróegerek is kegyetlenül összemarják a hímet, ha a vemhes nőstény mellől nem vesszük ki idejekorán. De ezzel még nem oldódtak meg a problémák. Fontos, hogy a kölyköket időben különítsük el a szülőktől, mert a serdülő egyedeket az öregek üldözik, megharapják, olykor pedig meg is ölik. Ezt cselekedhetik például a deguk, a hörcsögök és egyes egérfajok. Az elválasztott kölyköket célszerű ivaronként külön tartani, nehogy idő előtt-ráadásul igencsak beltenyésztett-gyermekáldásban legyen részünk. Éppen elég gond lesz a "tervezett" szaporulaton túladni. A vemhes nőstények táplálására különösen oda kell figyelnünk, nekik sok csonterősítőre és állati fehérjére is szükségük van. A helytelenül táplált nőstények gyakran megrágják a kölykeiket. Fialás előtt ne zavarjuk a vemhes nőstényt, és alakítsunk ki számára megfelelő odút. Amíg a kölykök kicsik, csak etessünk és itassunk, azt is minél gyorsabban, a takarítást viszont mellőzzük. Ha túl sokat zaklatjuk a gyermekeit nevelő nőstényt, akkor előfordulhat, hogy egyszerűen megöli és felfalja az apróságokat.

 
Névnapköszöntő

 
Állatok képei
 
Hörcsög
 
Kisrágcsálók
 
Szavazás
Átlagosan havonta mennyit költesz a kedvenceidre?

1000 alatt (5 / 7%)
1000-2000 körül (23 / 33%)
többet mint 2000 (33 / 48%)
nem költök rá semennyit (8 / 12%)

Szavazatok száma: 69

Létrehozás időpontja:
2009-11-06 20:57:24

Szavazás lezárva:
2011-03-18 10:27:46


Lezárt szavazások
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Extrák
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre